Végleges felvételi jegyzék a 2010/2011-es tanévre

2010. április 19., hétfő

Iskolánk végleges felvételi jegyzéke ide kattintva tekinthető meg. Az egyes képzésekre felvettek listája közötti váltáshoz a lap alján található navigációs sáv használható.

Témahét fotópályázat

2010. április 18., vasárnap

Szoboszlai Döniz, G12C osztályos tanuló és Holbusz Bettina, K10A osztályos tanuló fotópályázatra beérkezett képei megtekinthetőek a galériában.

“Szép magyar beszéd” verseny – 2010

2010. április 14., szerda

Második évtizedébe lépett városunkban a 7-8. osztályos általános iskolai tanulók és a velük azonos évfolyamú gimnazisták „Szép magyar beszéd” versenyének kelet-magyarországi döntője. A versenyt iskolánk április 9-11. között tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Dunától keletre fekvő tíz megye csaknem nyolcvan diákja részvételével. Az ideérkezett tanulókat és az őket kísérő tanárokat – immár hagyományosan – a döntőn és a szakmai tanácskozáson túl idén is gazdag kulturális program (művészeti előadás, táncház, kirándulás) várta.

Az alábbiakban letölthetők az idei verseny eredményei, valamint megtekinthetők a három nap történéseit megörökítő fotók.

Angol nyelvi csapatverseny

2010. április 6., kedd

Iskolánkból három csapat vett részt a március 30-i országismereti vetélkedőn, melyet a Bercsényi Napok Keretében a Bercsényi Miklós Gimnázium rendezett, Törökszentmiklóson.

Az oldott hangulatú vetélkedő során változatos feladatsor megoldása volt a csapatok feladata. Nagy-Britanniáról és az USA-ról szerzett ismereteiken kívül a csapatok számot adtak Ausztrália, Új Zéland és Kanada földrajzáról, történelméről és kultúrájáról is.

Eredményeink:

1. helyezett – The High-ups:

  • Turok József G 12. B
  • Perger Márió G 11. B.
  • Nagy Gábor G 13. C

3. helyezett – Mountain Sharks:

  • Ferenczi László G 11. B
  • Radics Viktor G 11. B
  • Süveges Richárd G 11. B

4. helyezett – Plastic Mystery:

  • Bérczi Sarolta G 10. C
  • Hadnagy Dávid G 10. C
  • Mrena Tamás G 10. C

A versenyen résztvevőket az elismerésen túl osztályfőnöki dicsérettel jutalmazzuk.

Nice Night 2010

2010. április 4., vasárnap

A 2010. április 1-jei Nice Night-on készült képek megtekinthetőek itt, illetve böngészhetőek a galériában.

Ellenfél kerestetik

2010. április 4., vasárnap

Idén eddig nem talált legyőzőre a tanárok floorball csapata.

A március 25-én, nagy érdeklődés mellett megtartott G13C osztállyal vívott visszavágó mérkőzésen a tanárok csapata 29:10 arányú, fölényes győzelmet aratott. A pedagógus csapat összeállítása: Papp Gábor (kapu), Bőhm Zsolt, Örmény László (saját ütővel), Süveges Ferenc, Szabó Tamás, Tóth József, Horváth Péter (idegenlégiós).

A veretlen tanárcsapat most új kihívóra vár…

Témahét 2010. április 19-22.

2010. március 28., vasárnap

Nice night

2010. március 23., kedd

Diákverés a Móriczban

2010. március 14., vasárnap

Az előző heti 35-10-es G12C osztály felett aratott győzelem után, a március 11-én csütörtök este lejátszott floorball mérkőzésen is a tanárok csapata bizonyult jobbnak. A kihívó most a G13C osztály volt. A 3×20 perces küzdelemben a csere nélkül kiálló tanárcsapat Papp Gábor tanár úr parádés védéseinek köszönhetően 24-18-ra győzött (8-6; 10-2; 6-10).

A mérkőzés képei megtekinthetőek itt, vagy böngészhetők a galériában.

Ideiglenes felvételi jegyzék a 2010/2011-es tanévre

2010. március 12., péntek

Intézményünk ideiglenes felvételi jegyzéke az alábbi linkekre kattintva tekinthető meg: