Szertártörténet

Erről az oldalról több, a szertár történetével kapcsolatos írás érhető el.

Korabeli felirat: az iglói ev. főgymnasium VIII. osztálybeli növendékei 1874/5 (Putsok, Pákh, Dr. Tavaszi, Jermy, Runtz tanárokkal) 1875 június. Jermy Gusztáv a kép központjában levő igazgató mellett jobbra, keresztbe tett lábbal látható. Az iglói gimnázium ajándéka (2010)

(Kattintással megtekinthető nagyobb méretben)

Jermy Gusztáv 1833. augusztus 30-án született Késmárkon. Iskoláit szülőhelyén, Miskolcon és Eperjesen végezte. A bécsi egyetemen a nemzetközi hírű Anton Kerner kortársaként hallgatott mennyiségtant és természetrajzot. A kisújszállási gimnázium tanáraként és igazgatójaként 1856-ban megalapozta azt a szertárgyűjteményt, amit az 1900-as évek elejére már a Kárpát-medence tíz legjelentősebb gyűjteménye közé sorolt egy korabeli felmérés.

Jermy Tibor (1917– , Lőcse) zoológus akadémikustól, – akinek Jermy Gusztáv dédnagybátyja volt – tudjuk, hogy 1863-ban Kisújszállásról az iglói gimnáziumba távozott ez a gyűjtő szenvedéllyel megáldott természetrajz tanár, majd 1880-ban önként lemondván tanári állásáról, elhagyta az iglói iskolát is. Az Abaúj megyei Gagybátoron birtokot vett és földműveléssel foglalkozott, de rövid idő múlva kivándorolt Amerikába. San Antonióban telepedett le, ahol múzeumot is alapított. Sorsa további alakulásáról nincs ismeretünk.

A Jermy gyűjtemény végleges helyét, az Alpár Ignác által tervezett jelenlegi gimnázium épületében, az első emeleten kapta, itt található 1894. szeptember 14-e óta. Az olajos padlós eredeti bútorzatát is megtartó szertár megkímélve az átalakítástól, ma is őrzi a korabeli hangulatot.

A gyűjteményt 1974. februárjában „Jermy Gusztáv Természetrajzi szertár – és múzeummá” nyilvánítottuk. A gyűjtemény széleskörű megismertetését Kecskeméti Tibor vezető szakfelügyelő, továbbá Lovas Márton és Mező Szilveszter a Déri Múzeum muzeológusai is támogatták. A gyűjtemény legértékesebb darabjaiból 2010. áprilisában a Föld napján nagysikerű kiállítást rendeztek Debrecenben a Déri Múzeum kupolatermében.

Lexikon