Bejegyzések 2010. június hónapban

Móriczos Kerti Mulatság – 2010. május 29.

2010. június 10., csütörtök

2004-ben hagyományteremtés szándékával szervezte meg az intézmény és a szülői munkaközösség az első Móriczos Kerti Mulatságot, az iskolai alapítványok támogatása céljából. Rendezvényünk a „Gyermekeink műveltségéért” és „A holnap menedzsereiért” alapítványok bevételét gyarapította az idén is.

Bármennyire is vártuk a jó időt, sajnos a tornaterembe kényszerültünk. A szépen berendezett és feldíszített tornaterem (Dobák Tibor munkáját dicséri) kényelmesen és színvonalasan kiszolgálta a 200 fős vendégsereget. A vendégek között sok volt Móriczos vett részt a bálon, akik vagy osztálytalálkozón, vagy csak nosztalgiából fogadták el meghívásunkat. Az est folyamán az iskola tanulóinak zenés produkcióit hallhatták vendégeink.

A finom falatokról Tanka Sándor és csapata, a süteményekről a szülők és a nevelőtestület tagjai, a jó hangulatról pedig a túrkevei F.Tóth Trió együttes gondoskodott.

Köszönjük vendégeinknek, a támogató jegyek vásárlóinak, a szülőknek, iskolánk osztályközösségeinek, dolgozóinak, hogy segítségükkel hozzájárultak a Móriczos Mulatság színvonalas megrendezéséhez.
Takácsné Győri Erika igh.

Rendezvényünk támogatói:

  • Andrási István
  • Andrásiné Kovács Katalin
  • Apáczai Csere János Általános Iskola Kenderes
  • Arany János Általános Iskola
  • Bagdi Gabriella
  • Balogh Károlyné
  • Balogh Beáta (Haj-Fény Stúdió)
  • Balogh Sándor
  • Bertáné Nagy Magdolna
  • Bíró István
  • Blaskó Tamás
  • Bozsó Györgyné
  • Budai Andrásné
  • Budai Endréné
  • BUDMIL
  • Cuk-Hor Bt.
  • Csikiné Regényi Éva
  • Csontos Ferenc
  • Debreczeni Zoltán
  • Derzsiné Balogh Andrea
  • Dobák Tibor
  • Emike virágbolt
  • Imre Endréné
  • Eposz Kft.
  • Farkas Tamás
  • Fekete Istvánné
  • Főnix Sportruházat
  • Gál Sándor
  • Gólya Gyógyszertár
  • Harsányi Tibor
  • Hús-Ételbár
  • Kecze István
  • Kecze János
  • Kecze Zoltán
  • Kis-Újság
  • Dr. Kiss Kálmán
  • Kisújszállás Város Önkormányzata
  • Komáromi Mészárszék
  • Kun-Mediátor Utazási Iroda
  • Lengyel Katalin
  • Lisznyai Tibor
  • Lep-Ker Bt.
  • Mini-Dekor
  • Molnár Marcell
  • Mórizs Zsigmond Gimnázium Nevelőtestülete
  • Művelődési és Ifjúsági Központ
  • Nagy István
  • Nagy Károly
  • Nagy Lajos
  • Oros Endréné
  • Oroviczné Kiss Ilona
  • Pabar Rozália
  • Pádár Dénes
  • Papp Gábor
  • Papp Imre
  • Pintér Zoltán
  • Szabó Zoltán
  • Szalay Könyvkereskedés
  • Szepesi Jenő
  • Szilágyi Lajos
  • Szilencium Kft.
  • Szűcs Mária
  • Szülői Munkaközösség
  • Tanka Sándor
  • Tolnai Jusztina
  • Dr. Tóthné Zana Tünde
  • Dr.Varga Zoltán
  • Vámosiné Szabó Edit
  • Veres Mihályné
  • Veres Zsolt Ákosné
  • Veresné Simon Magdolna
  • Vízmű Kft.

Móriczosok Székelyföldön

2010. június 8., kedd

Az Apáczai Közalapítvány által ez év januárjában meghirdetett pályázat eredményeként a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 72 informatikai és közgazdasági szakmacsoportos szakközépiskolás tanulója, valamint az iskola 8 pedagógusa egy tartalmas székelyföldi kiránduláson vett részt május 14-18. között. Mint arra a pályázat címe („Szakma és kultúra Székelyföldön – szakközépiskolások erdélyi kirándulása”) is utal, az utazás célja kettős volt: megismerni egyrészt a határon túli magyarság életét és kulturális értékeit, másrészt szakmai programok révén betekintést nyerni a külhoni magyarok gazdasági mindennapjaiba. E kettős célkitűzést szem előtt tartva került sor a programok kialakítására. A 2.554.000 Ft-ból megvalósuló pályázat, olyan lehetőséget jelentett diákoknak és pedagógusoknak egyaránt, ami más forrásból valószínűleg nem lett volna előteremthető. Ennek révén a hátrányos helyzetű diákok is lehetőséget kaptak egy erdélyi körútra.

(tovább…)