XIII. Ifjú Üzletemberek Országos Találkozója, Dunaújváros
2008. március 27., csütörtökA kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium három tanulója vett részt a Dunaújvárosban megrendezésre kerülő XIII. Ifjú Üzletemberek Országos Találkozóján. A gazdasági informatikusokból álló csapat az Édes Hármas Cukrászda és Kávéház Betéti Társaság nevű cégekkel nevezett be. A versenyen való részvétel feltétele volt néhány előre meghatározott feladat elkészítése, ilyen például egy kisfilm, amely az iskola, Kisújszállás és a környezetvédelem kapcsolatát mutatta be, illetve egy cégbemutató prezentáció, valamint egy pályázat megírása. Ezen túl a találkozóra érkezéskor el kellett helyezni a csapat által készített környezetvédelmi plakátot, illetve a cég logóját. A két napos verseny a kemény megmérettetések mellett színes programokat is tartalmazott.
Letölthető feladatlapok és megoldások
Az OTP Fáy András Alapítvány könyvtárfejlesztési akciója keretében immár második alkalommal gazdagodott intézményünk sok értékes gazdasági, pénzügyi szakkönyvvel és az idén egy hordozható számítógéppel is.

