Kategória: versenyeredmény

Atlétika Diákolimpia Megyei Döntő

Április végén rendezték meg Szolnokon az Atlétika Diákolimpia Megyei Döntőjét, ahol iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek. Több első hely mellett Iskola csúcs is született és több számban értek el az Országos Döntőn való szerepléshez meghívásos szintet.

„Szép magyar beszéd” verseny – 2022

Március 25–27. között immár huszonkettedik alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen 51-en vettek részt.

Országos Református Földrajzi Verseny

Idén 10. alkalommal rendezték meg Karcagon a Dr. Hajdú-Moharos József Országos Református Földrajzi Tanulmányi Versenyt. A nagy múltú és rangos verseny az ország számos pontjáról gyűjti össze a hasonló érdeklődésű, és kiválóan felkészült tanulókat.

Évfordulók verseny – eredmények és beküldött munkák

Iskolánk Évfordulók címmel irodalmi vetélkedőt hirdetett az általános iskolák 7. – 8. osztályos diákjai számára Tamási Áron halálának 55. évfordulója alkalmából. Ábel a rengetegben című regényéhez kellett a tanulóknak lapbookot készíteniük. Színvonalas, kreatív megoldások készültek.

Kindler-Láng fenntarthatósági verseny

2021. szeptember 24-26-án került megrendezésre a Kindler Józsefről és Láng Istvánról elnevezett fenntartható fejlődés tanulmányi verseny Kárpát-medencei döntője, melyen iskolánkat Jakobicz Anna képviselte.

„Hét krajcár” közgazdasági verseny

Intézményünk már ősszel belefogott egy 7-8. osztályos tanulók részére szervezett gazdasági csapatverseny szervezésébe, „Hét krajcár” címen. Mindezzel a közgazdasági ágazaton való továbbtanulásra szerette volna ösztönözni a fiatalokat.

Országos Haditorna Verseny eredmények

2020. október 7-én rendezték meg Szolnokon, a Szandai Sportrepülőtéren az Országos Haditorna Verseny megyei fordulóját. Fiú és leány csapatunk vett részt a versenyen, ahol a fiúk az 5. helyen végeztek, a lányok tisztességesen helytálltak.

Az idei legfrissebb lövész hírek

Egy páran ismét összefogtunk, és elfogadva a Kisújszállási Városi lövész klub meghívását, a mai napon egy jó hangulatú versenyen vehettünk részt! Most nem csak rendészek, hanem más osztályokban tanuló diákok is részt vettek ezen a megmérettetésen.

„Szép magyar beszéd” verseny – 2019

Április 5–7. között immár huszadik, jubileumi alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen idén 60-an vettek részt. A döntő két fordulója mellett most is érdekes és élvezetes kulturális és szabadidős program várta a vendégeket.

3kontra3 bajnokság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség rendezésében 2019. február 3-án került sor a megyei 3kontra3 bajnokságra Szolnokon. Iskolánkból/egyesületünkből 3 csapattal képviseltük a középiskolás korosztályt.

Versenyeredmények a Móriczban

A 2017/18-as tanév második félévében is számos versenyen mérették meg magukat a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola középiskolás diákjai.