Nyílt nap 2010
Ismét nagy sikere volt a Móriczos nyílt napnak. November 20-án szombaton 9 órától nyílt meg a Gimi kapuja a nyolcadikosok előtt. Sokan már rutinosan vették birtokba a tornatermet, ami a rendezvény fő helyszíne volt. Itt mutatkoztak be a munkaközösségek, melyek kiállításán számos érdekes dolgot kipróbálhattak az érdeklődők. Első bemutatkozási lehetősége volt ez az iskolában működő diákvállalkozásoknak. Idén is a közgazdasági 10. évfolyam valamint a 11. évfolyam szakkörösei, vállalkozói mutatták be a standjukat és a termékeiket.
A programot Tóth József igazgatóhelyettes nyitotta meg, aki a pályaválasztásért felelős csoport koordinátora is. Ezt követően a musical szakkör diákjai adták elő kedvenc dalaikat.
Szabó Tamás igazgató úr prezentációjából pedig arra kaphattunk választ, hogy miért is érdemes a Móriczot választani:
- stabilitás: biztos háttér, kiszámíthatóság,
- egyéni célokra szabott „haladási utak”,
- idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése
- a nyelvi előkészítőn informatikai többlet óraszám
- modern, érdeklődést felkeltő módszerek,
- kiváló tárgyi felszereltség
- hagyománytisztelet – fiatalos dinamizmus
- pezsgő diákélet
- testvériskolai kapcsolatok Wilamowicével, Iglóval
- aktív sportélet
Az egyes tagozatokat az iskola 11., 12. és 13. évfolyamos diákjai is bemutatták.
A tornatermi megnyitó után a 210 fős látogatói sereg 8 helyszínen ismerkedhetett az iskolával és a kollégiummal. Bemutatásra került a nyelvi előkészítői képzés, a gimnáziumi, a közgazdasági és az informatikai ágazat. Szénási László igazgatóhelyettes a pályázatokat és azok eredményeit mutatta be, Takácsné Győri Erika igazgatóhelyettes pedig a Móriczos programokat és a leendő osztályfőnököket.
A 2011/2012-es tanévben a nyelvi előkészítőt Ágotainé Áy Gabriella tanárnő, a gimnáziumi osztályokat Várdai Istvánné és Nagyné Szarka Ibolya tanárnők, a közgazdasági évfolyamot Süveges Ferenc tanár úr, az informatikai szakmacsoportos osztályt pedig Monoki Zsolt tanár úr fogja vezetni.
A látogatók magyar és idegen nyelvi, valamint informatikai játékokban is részt vehettek.
Sok szeretettel várjuk a nyolcadikos tanulókat a január utolsó hetében megrendezésre kerülő nyílt hétre is, amelyen az egyes tanórákon vehetnek majd részt az érdeklődők.
A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a galériában.