Iskolai Kerékpáros KRESZ Teszt
Szeretnéd letesztelni a KRESZ – ismereteidet? Most bárki kipróbálhatja magát egy online kerékpáros KRESZ tesztben!
Szeretnéd letesztelni a KRESZ – ismereteidet? Most bárki kipróbálhatja magát egy online kerékpáros KRESZ tesztben!
A 10TC osztály idén egy különleges, négynapos lengyelországi kiránduláson vehetett részt, amelyet a Wacław Felczak Alapítvány által meghirdetett pályázaton nyert el az osztály egy iskolai megmérettetést követően. Az út nemcsak élményekben volt gazdag, hanem történelmi és kulturális szempontból is sok maradandó emléket adott mindannyiunk számára.
Két év után újra Budapesten az V- VI. korcsoportos országos leány strandröplabda diákolimpián vettünk részt.
2026. május 27-én, 17 órakor a Vigadóban. Minden kedves szülőt, családtagot, érdeklődőt szeretettel várunk. A belépés díjtalan!
Diákjaink idén is szép számmal képviselték iskolánkat a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen. Gimnáziumi és technikumi tanulóink is kimagasló eredményeket értek el: két kategóriában az első, szintén kettőben a második, három kategóriában pedig a harmadik helyet szerezték meg.
A Honvéd Kadét Program egyik legkedveltebb eseménye a Honvédelmi Sportközpont látogatása. Iskolánkból 40 diák vett részt ma egy 5 állomásos foglalkozáson Szarvason, ahol megismerkedhettek az újraélesztés alapjaival, kipróbálhatták milyen fárasztó a mellkas-kompressziót rendesen végezni.
Kérjük személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával támogassák a Móricz Zsigmond Református Kollégium középiskolai intézményegységét a Gyermekeink Műveltségéért Alapítványon keresztül!
2026. április 18-án Szolnokon rendezték a Légfegyveres Diákolimpia vármegyei döntőt.
Vármegyei bajnoki címük alapján iskolánk két diákja is résztvevője volt a Sakk Diákolimpia Országos Döntőjének.
Ebben az évben is több hétig készültek az általános és középiskolások a vármegyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenyre. A középiskolás csapatba „nőtt bele” két tavalyi általános iskolás versenyző, összefogva két tavalyival. Az általános iskolásoknál három fő is újonnan csatlakozott. A mezőnyben a vármegye minden katasztrófavédelmi kirendeltségének csapatai versenyeztek.
Digitális témahét valósult meg iskolánkban 2026. március 23 – 27. között, Az energia nyomában címmel. A témahét megvalósításában a 10GA osztály és szaktanáraik vettek részt.
Iskolánkból többen is indultak a Hebe Kft. Téli olvasóversenyén, ahol Leiner Laura Tud rólunk VALAKI a Deákban című regényét dolgozták fel a versenyzők két fordulón keresztül.
Versünnepre hívta az Arany János Városi Könyvtár a középiskolás diákokat 2026. április 20-ra. Iskolánk költői lelkületű, illetve verseket szavalni szerető diákjai örömmel csatlakoztak a könyvtár felhívásaihoz.
Szolnokon rendezték meg az Atlétika Diákolimpia Vármegyei Döntőjét, ahol csapatunk a 4×100 m-en első helyezést ért el, nagy esélye van a Győrben megrendezésre kerülő Országos Döntőn való részvételre.
Jane Haining, a Skóciából származó angol nevelőnő 1938-tól tragikus haláláig a Budapesti Református Skót Misszió iskoláját vezette. Az 1940-es évek elején életét kockáztatva segítette és védelmezte zsidó származású tanítványait és családjaikat. Embermentő tevékenysége miatt 1944 tavaszán a német hatóságok letartóztatták, Auschwitzba deportálták, ahol életét vesztette. Emlékére viseli nevét a pesti...
Március 27–29. között huszonhatodik alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen idén 63-an vettek részt.
Rabi Fanni Katalin, Erdei Éva és Kiss Balázs 11GA osztályos tanulók országos 1. helyezést értek el a Károli Gáspár Református Egyetem „Denk Deutsch” német nyelvi versenyén haladó kategóriában.
2026-ban is megrendezték megyénkben az Irodalomverseny középiskolásoknak elnevezésű megmérettetést. Iskolánkat idén Papp Maja Tamara 12. TA osztályos közgazdasági technikumi diákunk képviselhette.
Újabb szép eredménnyel büszkélkedhetnek diákjaink. A diákolimpia sakk vármegyei versenyén 3. helyezést értek el, amelyhez gratulálunk!
Csukás István születésének 90. évfordulója alkalmából iskolánk könyvtárában minikiállítást nyitottunk, így tisztelegve a kisújszállási születésű költő, író, ifjúsági szerző előtt. A tavaszi szünetig még várjuk a látogatókat.
2026. március 7-én rendezték meg a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban a Szenti Ernő rajzversenyt, ahol az idén Nánási Kármen 12GA osztályos tanuló képviselte iskolánkat.
A 2026. március 17-i nap a Móriczos aikidokák számára a próbatétel napja volt. Intézményünk dojojában kicsik és nagyok várták izgatottan, hogy bemutathassák mindazt, amit az elmúlt hónapokban elsajátítottak.
Használd a keresőt, írd be az OM-azonosítód és találd meg, hányadik vagy a rangsorban. Kattints ide!
Az idén is részt vehettek tanulóink a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által meghirdetett, háromfordulós (iskolai, területi, országos) Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. A második, vármegyei fordulót követően a héten sor került Mezőtúron a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei eredményhirdetésre, melyre Balogh Bálint 10TC osztályos tanulónk kapott meghívást.
A nemzetközi sakkverseny ,,A” csoportjában, erős mezőnyben mérette meg magát Giricz Gergő, több címviselő társaságában.
2026. március 5-én került sor a Nemzeti Lőtéren a verseny országos döntőjére.
2026. március 6-án került sor a Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ Bethlen Gábor Általános Iskolájában a Wass Albert Emlékverseny országos döntőjének megrendezésére.
Kedves diákok! Az USA 250. születésnapja alkalmából országos szótárversenyt hirdetünk.
2026. március 6-án tartották A Magyar Nyelv Múzeumában a Betűvetők szépíró verseny döntőjét.
Remekül szerepeltek diákjaink a Sakk Diák Olimpia (egyéni) vármegyei bajnokságán (2026. február 28.)