Móricz-hét 2012. november 5-10.
Ebben az évben, 2012. november 5-10. között, iskolánkban ismét megrendeztük a Móricz-hetet. Ekkor emlékeztünk meg Móricz Zsigmond születésének 133. évfordulójáról.Az osztályok változatos feladatok megoldásával, vetélkedő során nyerhették el a „Legjobb Móricz osztály” táblát és az első három helyezettnek járó jutalmakat. A legsikeresebb feladat az iskolát reklámozó plakátok készítése volt. A verseny győztese a G.12.B osztály lett (osztályfőnök Kisné Rácz Hajnalka). A második és a harmadik helyezést a G.13.C (osztályfőnök Radicsné Áy Emese), illetve a G.12.A (osztályfőnök Kovácsné Mészáros Ágnes ) osztály nyerte el.
A magyar munkaközösség 2012. októberében Évfordulók címmel ismét vetélkedőt hirdetett, ezúttal Arany János halálának 130. évfordulója alkalmából. A versenyre a szomszédos települések és a kisújszállási általános iskolák 7-8. osztályos diákjai nevezhettek. Az írásbeli forduló alapján a legjobb 6 csapat jutott be a szóbeli döntőbe: a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskolából, a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumból és a Hunyadi Mátyás Két Tanítási Nyelvű Iskolából, a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskolából, a kisújszállási Arany János Református Általános Iskolából és a Kossuth Lajos Általános Iskolából.
Dr. Kiss Kálmánné címzetes igazgatónő köszöntője után a versenyzők egy 5 feladatból álló vetélkedőn mérhették össze tudásukat.
Az Arany -vetélkedő első három díját a törökszentmiklósi csapatok nyerték el.
A Móricz-hetet az iskola dolgozói számára rendezett vacsora zárta.
Köszönetet szeretnénk mondani rendezvényünk támogatóinak!
- Kisújszállási Református Egyházközség
- Tanka Sándor
- Komáromi Lajos
- Cuk-Hor Bt.
- Horváth Ferenc
Takácsné Győri Erika igh.