Bölcs Bagoly verseny – 2017
Február 10-én 6 csapat részvételével rendeztük meg az idei Bölcs Bagoly versenyt. Az első kreativitást mérő, majd a második online teszt írásbeli fordulója alapján 3 csapat a törökszentmiklósi Bethlen Gábor, míg 3 csapat pedig a fegyverneki Orczy Anna Általános Iskolából jutott a szóbeli döntőbe.
A döntő során egy műveltségi tesztet követően, az egyes iskolai szaktantermekben kémiai és fizikai kísérletekhez kapcsolódó, irodalmi és történelmi feladatok megoldása mellett, ügyességüket és idegen nyelv tudásukat is próbára tették a versenyzők, valamint online keresési feladatokat is megoldottak.
Ezeket a versenyfeladatokat követően a médiateremben folytatódott a verseny, ahol zenei, KRESZ és földrajzi ismereteiket tesztelhették a diákok, majd a korábban is népszerű fele sem igaz feladattal zárult a verseny.
Az idei év is már-már megszokottan a törökszentmiklósiak sikerét hozta, hisz a Bethlenesek végeztek a dobogó minden fokán. Az idei esztendő Bölcs Bagoly versenyének győztese, ennek az iskolának az UHUK elnevezésű nyolcadikos csapata lett.
Minden csapat ajándékcsomagot vehetett át, értékes könyvajándékokkal, melyhez nyújtott támogatást ezúton is megköszönjük a versenyzők nevében is a Szalay Könyvek – Pannon Literatúra Kft-nek és az ELT Hungary Kft-nek.
Az idei verseny minden résztvevőjének, a felkészítő tanároknak és a szervezésben közreműködő kollégáknak is köszönjük a részvételt és a segítséget, várunk mindenkit 2018-ban is vetélkedőre.
- A versenyen készült képek itt tekinthetők meg.
- A verseny pontozólapja
- A verseny feladatai
Tóth József
főigazgató