„A Móricz nélkül nem lennék az, aki és nem cserélném el azt a négy évet semmire”
Volt diákjainkat kérdezzük meg, hogy milyen volt a Móriczba járni. Ha te is a siker útjára szeretnél lépni, akkor a továbbtanulásnál jelöld a Móriczot az első helyen! ✍🏻
Gyöngyösi Attila
vezető szoftverfejlesztő
Azok az évek, amelyeket az ember a középiskola falai között tölt kifejezetten meghatározóak tudnak lenni. Én azon szerencsések közé sorolom magamat, akiknek ez a 4 év rengeteg jó élménnyel és új tapasztalatokkal telt.
2004 nyarán intettem búcsút a kunhegyesi általános iskolámnak és választottam a Móriczot, mint következő mérföldkő. Egyrészt szerettem volna megtapasztalni egy másik város életét (részben emiatt is mentem aztán tovább Debrecenbe egyetemre) és teljesen új arcokat megismerni, másrészt a Móricz nagyon jó benyomást keltett bennem; arról nem is beszélve, hogy itt volt külön informatikai tagozat.
Körülbelül tíz-tizenegy éves lehettem, amikor beleestem fejjel a számítógépek világába, mint egy vak tetőfedő és a programozás már az általános iskola végére szenvedélyemmé vált. Logikus lépés volt hát a Móricz informatikai szakmacsoportjába jelentkezni, de amit az intézménytől kaptam, az nem csupán új tudás volt, ami segített engem elindulni azon a karrierúton, amin ma is haladok.
Hogy mit adott nekem a Móricz?
Olyan új ismeretségeket, barátságokat már a gólyatábortól kezdve, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Egy olyan osztályközösséget, akikkel ha (egyszer végre valaha netán, hisz mindenki szétszéledt) össze tudunk hozni egy igazi osztálytalálkozót, akkor hajnalig nevetnénk a régi sztorik felidézésén. Na meg az újakon!
Kora reggeli buszozásokat, tüdőkilehelő Cooper-futásokat, last-minute matekházikat, a Pallagi terem rejtett szépségeit, szárazjégtől ködös farsangi bulikat és Kisújszállást, ahova mindig szívesen térek vissza.
Tanárokat, akik példát és utat mutattak és akiknek a hócipője (jó) néhányszor biztosan tele volt velünk. Különleges említést érdemel itt Kászi „apánk” és osztályfőnökünk, akinek az aranyköpései még ma is a fülemben csengenek, illetve Thozoo „keresztapánk”, aki pályafutása legelején kihúzott minket a kalapból és akinek ezen blogbejegyzése még mindig a böngészőm könyvjelzői között pihen.
A középiskola után a Debreceni Egyetem Informatika Karán tanultam egy ideig, miközben csatlakoztam egy amerikai székhelyű fejlesztőcéghez, ahol jelenleg nem csak magamat képzem, de próbálom segíteni a kollegáim pályafutását is, miközben nemzetközi cégek digitális problémáira próbálunk a sebtapasznál hatékonyabb megoldásokat találni.
A Móricz nélkül nem lennék az, aki és nem cserélném el azt a négy évet semmire.
Ha a továbbtanulás szerteágazó útvesztőjében találjátok magatokat, akkor ez a suli rossz döntés nem lehet.
