„A Móriczban átélt és tapasztalt tanulás, a munka szeretete, a szerelem és barátságok adta örömök gyúrtak azzá, aki vagyok”
Volt diákjainkat kérdezzük meg, hogy milyen volt a Móriczba járni. Ha te is a siker útjára szeretnél lépni, akkor a továbbtanulásnál jelöld a Móriczot az első helyen! ✍🏻
Dr. Szűcs László
Kis túlzással mindent, ami most is – közel 50 évesen – vagyok.
Kétkezi munkás család sarjaként, jó eszű gyermeknek titulálva, azon szülői és nagyszülői nevelési elvek mentén kerültem a Móriczba, miszerint a befektetett munka egyszer majd biztosan megtérül és akkor nekem már könnyebb dolgom lesz az életben, az élettel, mint az őseimnek.
Akkor még nem gondoltam, hogy ezek az unásig szajkózott lózungok menyi igazságot rejtenek magukban.
A Móriczba kerülve egy olyan – a mai napig „legendák övezte” osztályba kerültem, amit sokan máig úgy emlegetnek, hogy „A G/4.A”
Ez az alma mater és ez a közösség aztán tényleg meghatározóvá vált az életemben. Nekik köszönhetem:
- a szerelmet – aki osztálytársam volt ebben a nem mindennapi kis közösségben és immáron majd’ 25 éve a feleségem és imádott fiam édesanyja -,
- a humán beállítottságom divatos szóval „kimaxolását”, amely alapján elsőre és viszonylag simán felvételt nyertem a hőn áhított Jogi Karra Szegedre és amely által a szeretett ügyvédi hivatásomat megalapoztam, továbbá
- máig – és biztos vagyok benne, hogy halálig – tartó őszinte barátságokat.
A Móriczban tanulhattam olyan pedagógusoktól, aki – őszintén vallom -, nem középiskolás, inkább egyetemi színvonalon oktattak. Anélkül, hogy bárkit megbántanék azzal, hogy kihagyom a felsorolásból, legyen szabad a saját humán oldalam megerősítése és a belém vetett bizalom köszönete jeleként két tanáromat kiemelni: Csontné Marika és Pintér Zoltán. Ha találkozom velük, ma sem tudok elmenni mellettük anélkül, hogy ne köszönjem meg, amit értem tettek, amiért bíztak bennem, a tudásomban, akaratomban és bátorítottak: „Lacikám, menni fog ez a jog, ne aggódj!” És valóban ment, mondhatni: bejött.
Soha nem felejtem el az őszi munkák, az építőtáborok hangulatát, az ott megélt első szerelmet, a foci meccseket, a titokban, kilógva megivott pohár sört, az ott megkeresett pénzt – amit teljesen más érzés volt elkölteni, mint amit otthon kaptunk.
A Móriczban átélt és tapasztalt tanulás, a munka szeretete, a szerelem és barátságok adta örömök gyúrtak azzá, aki vagyok, s ahogyan a fiamat is neveltem-nevelem és élem az életemet, gyakorlom ügyvédi hivatásomat.
Végül egy sztori: a Jogi Kar szóbeli felvételijén megkérdezte tőlem a – később már megismert és rettegett – nemzetközi jog professzor úr: „Aztán miről, vagy kiről híres ez a Kisújszállás, mondjon már valamit nekünk róla!” És akkor elkezdtem Arany Jánosról, Kiss Tamásról, Csukás Istvánról beszélni – mert hát róluk egy Móriczosnak illett az átlagnál jóval alaposabb ismeretekkel rendelkeznie – és persze magáról Móriczról. Hogy miért róla van elnevezve a Gimnázium, ki is volt Pallagi Gyula.. és nem lehetett leállítani…
A végén annyit mondtak a híres-hírhedt professzorok: „Kolléga, erre mit lehet tenni? Mást nem, mint maximum pontot adni! Ön vélhetően fel van véve… A többi már történelem, az én saját történelmem.
„Pusztán” ennyit jelentett – és jelent – nekem A MÓRICZ és mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy ha látnátok engem most ezen sorok gépelése közben… a meghatottságtól és az emlékektől elérzékenyültem.
Legyetek büszkék, hogy ide járhattok és tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy hasonló élményekben legyen részetek, mint nekem. A feltételek adottak. A Móricz volt, van és lesz!
Kelt.: Szolnok, 2021. november 19.
Dr. Szűcs László
