Üzemlátogatás a Mercedes Benz kecskeméti gyárában
Mindent a logisztikáról egy helyen!
Talán ez lehetne az alcíme annak a kirándulásnak, amelyen a Móricz Zsigmond Református Kollégium tizedikes gazdálkodás-menedzsment és logisztikus tanulói vettek részt. A február 13-ai gyárlátogatás a Junior Achievement Magyarország szervezésében és támogatásával valósult meg, melyet ezúton is nagyon köszönünk!
A korai indulás, havazás és borongós idő ellenére egy igen tartalmas napot tölthetettünk együtt. A gyár főbejáratához érve az idegenvezető fogadott minket. Az előadóteremben ajándék nyakba akasztható kártyát kaptunk, amin a látogatás során betartandó szabályok is olvashatók voltak. A vállalat bemutatása során több videót is megnéztünk a gyár területén történt első kapavágástól egészen a gyártósorról történő első gépkocsi legördüléséig. A szigorú biztonsági előírások miatt sajnos fotókat, videókat erről nem tudtunk készíteni.
Az előadást követően két csoportban tudtuk megnézni az összeszerelő csarnokot. Ide beérkezve a szemünk és a szánk is tátva maradt a modern munkakörülményeket látva. Hatalmas élmény volt diákoknak-tanárok egyaránt, hogy fejünk felett szállított autó vázból a különböző munkaállomások után hogyan is lesz négy lábon „járó” csoda! Ami igazán különleges és szakmailag a top kategóriába sorolható, hogy nem tömeggyártás történik az üzemben (egy típusból, ugyanolyan színű autók) – hanem a vevők igényei és megrendelései szerint érkeznek az vázak, rakják be az elektronikai felszerelést, üléseket, a kerekeket és egyéb extrákat is. A munkafolyamatok fő segítői az önjáró robotok „kutyák”, melyeknek fő szerepük, hogy mint hűséges „eb” követik a számukra kijelölt autót az üzemcsarnokban. Ezekhez a robotokhoz csatlakoztatnak állványokat, az állványokon kis dobozok találhatók, ezekben a dobozokban vannak elhelyezve az egyes munkafolyamatok alkatrészei.
Minden autó egy egyedi darab a vevői igényei szerint!
A gyártósor végén következett a teszt kör. Meg is jegyezték a tanulók, hogy: „Oké, ez az a munkakör, ami itt nekik a legjobban tetszik!”. Az idegenvezetőnk szerint a nyitott pozíciók között soha nem látott még ilyen munkakörre álláshirdetést!
A program végén készítettünk néhány képet a gyár parkolójában, amit szívesen megosztunk az olvasókkal!
A nap folytatásában meglátogattuk a Malom bevásárló-központot és néhányan finomat ebédeltünk a híres Sultan Kebab „szerelem gyros”-ban.
Köszönjük a kísérő pedagógusoknak és az iskola vezetésnek, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra a tanulmányi úton való részvételre.
Süveges Ferenc szakmai tanár