„Szép magyar beszéd” verseny – 2026
Március 27–29. között huszonhatodik alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen idén 63-an vettek részt.
A verseny döntőjének két fordulója mellett most is érdekes és élvezetes kulturális és szabadidős program várta a vendégeket. Pénteken este a Vigadóban megzenésített versek hangzottak el Kaczander Nóra előadásában. Szombaton délután a gimnáziumban a kísérő felnőttek Kisújszállás irodalmi hagyományaival, a versenyre érkezett tanulók pedig a múzeumi rangú biológiai szertár értékes gyűjteményével ismerkedhettek meg. Ugyancsak a verseny programjainak keretében került sor a tanárok-szülők, zsűritagok, valamint más meghívott vendégek és érdeklődők jelenlétében dr. Kiss Kálmánné címzetes igazgató, helytörténeti kutató, a „Szép magyar beszéd” döntő egykori zsűritagja emléktáblájának avatására. Az emléktáblán Kerekes Barnabás tanár úr, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, az egyik mostani zsűri elnöke is koszorút helyezett el. Ezt követően a verseny résztvevői egy séta során idegenvezetők kalauzolásával városunk különleges épületeit, szobrait, a művelődési házban pedig a szalmafonók munkáit nézhették meg. A szabadidős Kumánia-beli fürdőzés után a felnőttek kötetlen beszélgetésre is lehetőséget adó vacsorán vettek részt a Horváth-kert vendéglőben, a gyerekeket pedig táncház várta az Arany János utcai iskolaépület tornatermében.
A vasárnapi eredményhirdetés előtt a döntő valamennyi résztvevője (versenyző és kísérő egyaránt) szakmai tanácskozáson találkozhatott a zsűri tagjaival
Az alábbiakban letölthetők az idei döntő eredményei, valamint megtekinthetők a verseny történéseit megörökítő fotók és videók.
- Versenyeredmények
- Képek az ünnepélyes megnyitóról
- Képek a versenyről
- Képek a kulturális programokról
- Képek a szakmai tanácskozásról
- Képek a záróünnepségről
- Videótár a rendezvényről





















