Legális lógós nap a Logosoknak!

Minden nap rohanunk. Rohanunk az iskolába dolgozni, tanulni. Ott rohanunk egyik óráról, egyik teremből a másikba. Rohanunk az anyaggal, mert rengeteg van. Majd rohanunk a délutáni programokra. Aztán rohanunk haza. És másnap kezdjük előről. Elrohanunk egymás mellett. Egy fedél alatt töltjük az időnk jelentős részét, de mindig csak rohanunk. Nincs időnk arra, hogy megismerjük egymást. Csak azt az oldalt ismerjük, miszerint „már megint nem tanult”, „nem igaz, hogy ezt sem tudja fejben kiszámolni”, „miért nem figyel?”, „már megint nem csinálta meg a házit”. (Vagy a másik oldalról, hogy „már megint dogát írat”, hogy „mi lenne, ha érthetően magyarázna”, hogy „diktálhatna lassabban”, hogy „adhatna jobb jegyet”.) És ennyi. Mert a rohanó hétköznapokon ennyire jut idő.

És közben pont a lényeg vész el. Nem is tudjuk, hogy az a vékony, magas, zárkózott, távolságtartó lány sokszor azért nem jön suliba, mert dolgozik. Mint ahogy azt sem, hogy az a furcsán mosolygó, álmos tekintetű lány a héten megint minden nap a kistestvérére vigyázott, mert nem volt más, aki megtegye. Vagy, hogy az a visszahúzódó, kisiskolásnak tűnő fiú még mindig azzal küzd, hogy megfeleljen a család ki nem mondott elvárásainak, hogy olyan „zseni” legyen, mint a testvére. Ahogy azt sem, hogy az a lány azért „lóg” olyan sokszor az utolsó órákról, mert régen történt, még mindig fájó problémák miatt pszichológushoz jár. Erre már nem jut idő.

Pedig néha rá kellene lépni a fékre, kellene egy kicsit lassítani, és nem csak ránézni a másikra, de látni is azt, aki ott van előttem.

Nos, mi most berántottuk a kéziféket egy napra.

A 1-12. évfolyam Logisztikai technikus diákjai egy rendhagyó szakmai napon vehettek részt. A nap folyamán a szakma nyomokban megjelent ugyan, de nem ezen volt a hangsúly. Játszottunk Kahoot-tal, ahol egymást kellett feismerniük képrészletekből, zenekvízt oldottunk meg, csoportdinamikai és csoportkohéziós feladatokat oldottunk meg és a végén volt egy nagy Mensa Maffia parti is. És persze közben közösen „megebédeltünk”, a szünetekben (skandallum!) beszélgettünk, senki nem bánta, ha előkerült a telefon (ami érdekes módon ritkán fordult elő).

Első pillantásra úgy tűnhet, ez egy ablakon kidobott nap volt, aminek nagy haszna nincs azon kívül, hogy a diákok „lóghattak” és hogy nekem sem kellett tanítanom. Nos, akkor nézzünk meg egyetlen elemet ebből a napból, és vizsgáljuk meg, hogy mi is a pontos hatása. Legyen ez az elem a Maffia, ami meglepően sok készséget fejleszt:

• Érvelési készség
• Kritikai gondolkodás
• Logikai következtetés
• Emberismeret
• Kommunikáció
• Stratégiai gondolkodás
• Csapatmunka
• Érzelmi önkontroll
• Kreativitás
• Metakogníció (a saját gondolkodás elemzése)

Pedagógiai szempontból a Maffia különösen jól fejleszti:

• az érvelési kompetenciát,
• a kommunikációt,
• a problémamegoldást,
• a döntéshozatalt bizonytalan helyzetben,
• a csoportdinamikai érzéket.

Sok olyan diák, aki tanórán csendes, a Maffiában meglepően aktívvá válik, mert nem lexikális tudásra, hanem gondolkodásra és emberi kapcsolatokra épít a játék. Középiskolás korosztálynál ráadásul jól megfigyelhető, hogy néhány játék után jelentősen javul a diákok érvelésének minősége: egyre kevésbé mondanak olyasmit, hogy „szerintem ő a maffia, mert furcsán néz”, és egyre inkább konkrét megfigyelésekre és logikai összefüggésekre támaszkodnak. Ez talán a játék egyik legértékesebb hozadéka.

És ami az egészben a legjobb, élvezték!

Tudom én, hogy tananyagot így nem lehet tanulni, hogy mindenki az érettségire, szakmai vizsgákra készíti fel a diákokat, hiszen ez az egyetlen mérhető kimenet és komoly hatása van az életükre. De felmerül bennem a kérdés, hogy évente 1-2 ilyen nap tényleg olyan sokat jelent? Tényleg nem pótolható? Tényleg amiatt fog megbukni vagy rosszabb eredményt elérni a diák? Hiszem, hogy ennek pont a fordítottja igaz. Hiszem, hogy ezzel más napokon is motiváltabbakká válnak, mert egyszerűen az egymáshoz való hozzáállásunk változik. Mert itt hallottuk logikusan érvelni azt a lányt, akit eddig alig hallottunk beszélni. Mert itt láttuk, hogy olyan ember is vezető szerepet vállalt, aki eddig csak „lézengett” a csoportos feladatoknál. Mert itt rájöhettünk, hogy van, aki azokat a részleteket is észreveszi, ami fölött mások elsiklanak. Mert kiderült, hogy az, aki nem ismeri a részleteket, a többiek információiból mégi teljes képet tud alkotni, mert átlát dolgokat. És még sorolhatnám.

És ez csak az egyik játék volt. A többinek is vannak hasonló hozadékai. Még az evés közbeni informális beszélgetéseknek is.

Végeztem egy gyors számítást. Egy tanév tekintetében kb. 500 órát töltök egy szakmai csoporttal aktív kapcsolatban. Ez idő alatt a szülők jó esetben 1.000-1.500 órát. A számokat nem kell nagyon magyarázni. Igenis jelentős hatása van annak, hogyan töltjük ezt az időt együtt. És nagyon nem mindegy, hogy azt milyen hangulatban, minőségben.

Szeretném, ha ez a nap egy hagyománnyá válhatna a diákjaim között. Azt hiszem részükről ennek nincs akadálya. Amit viszont meg kell jegyeznem, az a kollégák pozitív hozzáállása, mert ehhez ők is kellettek. Egy támogató vezetőség, aki engedélyezte ezt az „alternatív” szakmai napot és azok a pedagógusok, akik „elengedték” az óráikról a diákokat, hogy a nap folyamán végig együtt lehessünk. Köszönöm!

És végezetül álljon itt egy név nélküli üzenet, amit röviddel a nap lezárása után kaptam:

Ozsváth Márta
szaktanár