Horvátországi látogatás a Comenius program keretében
Október 21. és 25. között 5 móriczos diák és 5 tanár utazott Ogulinba, Horvátországba, a 2012-ben elindított Comenius projekt harmadik állomáshelyére.
A program célja, hogy az együttműködő bolgár, magyar, horvát és észt diákok és tanárok megismerkedjenek a résztvevő országok történelmével, kultúrájával, szokásaival és oktatási rendszerével.
Ezúttal a tanulók fő feladata az volt, hogy a projekt elején megalapított diákvállalkozás az egészséges étkezés, azon belül pedig a magyar csoport által választott zöldség-gyümölcs témában a Nemzetközi Ifjúsági Kiállítási Fórumon mutassa be termékeit. A kiállításon a Dzseem.hu diákvállalkozás a legjobb névjegykártya, a legegységesebb öltözet és a legszebb stand címeket hozta el. A nagyszabású rendezvényt a horvát nemzeti televízió is közvetítette. Ezúton gratulálunk a diákvállalkozásban résztvevő diákoknak és felkészítő tanáraiknak az elért eredményekhez.
A hatékony munkán kívül baráti légkörben, jó hangulatban zártuk az 5 napos találkozót. Lehetőségünk nyílt bepillantani a horvát iskola mindennapjaiba, és ízelítőt kaphattunk a horvát konyhaművészet legjavából. Felejthetetlen kirándulást tettünk a Plitvicei tavakhoz és láthattuk az Adriai-tengert is. Hazafelé pihenésképp sétálhattunk Zágráb utcáin.
A tanév második felében a bulgáriai Vidin ad otthont áprilisban a projektzáró találkozónak.
Monokiné Serege Piroska
koordinátor