Nemzeti ünnepünkön emlékeztünk
Mint minden évben idén is együtt emlékezett iskolaközösségünk 1848 március 15-ére, nemzetünk legnagyobb ünnepén. Általános és középiskolásaink mindegyike a tornateremben hallgathatta illetve nézhette meg középiskolásaink erre az alkalomra összeállított „Márciusi levelek” című műsorát, ami az ünnep napján a városi megemlékezésen is bemutatásra került.
Örömünkre szolgált, hogy iskolai megemlékezésünkön részt vettek a „Határtalanul!” program keretében iskolánkban tartózkodó Nagydobronyi Református Líceum diákjai és tanárai, így kárpátaljai testvéreinkkel együtt ünnepelhettünk.
Legfőbb nemzeti ünnepünk üzenete az idén így jutott el diákjainkhoz, pedagógusainkhoz és barátainkhoz egyaránt.
Az ünnepségen készült felvételek megtekinthetők a galériában.