Az OTP Fáy András Alapítvány idén is támogatta iskolánkat
Örömünkre szolgált, hogy az idei évben ismét, immár harmadszor támogatta iskolánkat az OTP Fáy András Alapítványa, ebben az esztendőben különböző idegen nyelvi kiadványokkal. A képzés színvonalának javításában a szakmai orientáló és alapozó képzésen túl a szakképzésben is nagy hasznát tudjuk venni ezeknek a kiadványoknak, nyelvkönyveknek, szótáraknak és multimédiás anyagoknak. Angol és idegen nyelvi (német és francia) munkaközösségeink a mindennapi munkájukban a színvonalasabb oktatásban jól hasznosítható kiadványokhoz és eszközökhöz jutottak az Alapítvány támogatása révén. A kiadványokat a diákjaink és tanáraink által is hozzáférhető módon iskolánk könyvtárában helyeztük el. Bízunk benne, hogy ez a támogatás az Alapítvány és az intézmény céljainak is megfelelően a közgazdasági képzésben tanulók nyelvi ismereteinek fejlesztését, magasabb fokú szakmai idegen nyelvi kultúrájukat fogja szolgálni.
Ezúton is köszönjük az Alapítvány támogatását az iskola diákjai és pedagógusai nevében.