Brit nap a Móriczban
A diákok a Brit Nap keretein belül ünneplik meg minden évben II. Erzsébet brit királynő születésnapját különböző kulturális programokkal és egy hagyományos brit teapartival. Sajnos az elmúlt 2 évben a járványveszély miatt elmaradt az ünnepség, így idén annál nagyobb örömmel készültek az ünnepségre, amelyen egy másik jeles alkalomról is megemlékeztek a móriczosok. 2021-ben ünnepli ugyanis az Egyesült Királyság és Magyarország diplomáciai kapcsolatainak 100. évfordulóját. Ebből a jeles alkalomból a Móricz Zsigmond Református Kollégium a budapesti Brit Nagykövetséggel és Magyarország Londoni Nagykövetségével együttműködve országos rajzversenyt és kvízversenyt hirdetett, amelyeken a diákok az elmúlt 100 esztendő brit történelméről való tudásukról és kreativitásukról adhattak számot. Az ország minden részéből érkeztek fantasztikus alkotások, amelyek a jövő hét folyamán II. Erzsébet brit uralkodóhoz kerülnek a Buckingham palotába.
A Brit Napot a 9.NYEK osztály tanulói egy kiadós angol reggelivel kezdték, majd különböző vetélkedőkön és előadásokon vettek részt, ahol megismerkedhettek a Windsor ház és a brit diplomácia történetének elmúlt 100 évével, az Egyesült Királyság sokszínű élővilágával, valamint Agatha Christie, Shakespeare és a Brontë nővérek rejtélyes világával. Az iskolai könyvtár tárlóiban rendezett kiállításon pedig különböző eredeti dokumentumokat és emléktárgyakat tekinthettek meg, amelyek valaha Viktória királynőhöz vagy épp Diana hercegnőhöz tartoztak.
A hagyományos délutáni brit teapartin a diákokat Őexcellenciája, Paul Fox, brit nagykövet úr hivatalos elfoglaltsága miatt online köszöntötte Budapestről és köszönetet mondott az iskola diákjainak a brit kultúra magyarországi népszerűsítéséért. Reméljük, hogy nagykövet úr Iain Lindsay volt brit nagykövet úrhoz hasonlóan hamarosan személyesen is el tud látogatni a Móriczba a következő Brit Napra.
Őexcellenciája, Dr. Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete pedig egy jó hangulatú online beszélgetésen együtt ünnepelt a móriczos diákokkal egyenesen Londonból. Nagykövet úrhoz csatlakozott szintén Londonból Hajdú Petra diplomata, aki nagyon sokat segített az iskolának a Brit Nap szervezésében. Kumin Ferenc nagykövet úrtól többek között megtudhatták a diákok, hogy milyen különleges érzés volt, hogy ő volt az első nagykövet, aki Őfelségének a vírusveszély miatt a modern technika segítségével adhatta át megbízólevelét a Buckingham palotában, míg a királynő Windsorban tartózkodott. Illetve nagykövet úr nagyon kedvesen és érthetően mutatta be, hogy milyen is egy magyar diplomata élete egy ilyen különleges országban, mint az Egyesült Királyság.
A teapartin a diákok megkóstolhatták azt a csodálatos tortát is, amelyet Ozsváth Kata tanárnő készített a brit-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója alkalmából. A tortát brit és magyar virágmotívumok díszítik, valamint a brit-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója tiszteletére a 100-as szám. A torta tetejét a két ország koronaékszerei közül a brit és magyar országalma díszíti, utalva a két ország szoros kapcsolatára.
A diákok sok új élménnyel és a Brit Nagykövetség UK in Hungary, valamint Magyarország Londoni Nagykövetsége Embassy of Hungary in London/ Magyarország Londoni Nagykövetsége által felajánlott értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak a Móricz immáron hagyománnyá vált Brit Napján.