Lengyelországban jártunk
Iskolánk két osztálya, a gimnáziumi 9.A és 9.B osztály sikeresen pályázott a Wacław Felczak Alapítvány által kiírt lengyelországi osztálykirándulásra.
A pályázaton elnyert 2 000 000 Ft támogatásból 44 diák és 4 kísérő tanár tudott 4 napra elutazni.
A pályázat célja: Lengyelország természeti és kulturális értékeinek, a közös vonatkozású történelmi múltunknak a megismerése, a két ország közötti jó kapcsolat elmélyítése. Ennek jegyében igyekeztünk a 4 napos programot összeállítani.
28-án, szombaton reggel 5 órakor indultunk, leginkább azon izgulva, hogy az időjáráselőrejelzés ne igazolódjon be és ne legyen esőnk. Wadowicze, II. János Pál pápa szülővárosának érintésével mentünk Pisarzowicze-be, ahol a szállásunk volt. Wadowicze-ben megtekintettük a pápa szülőházát, a templomot és elfogyasztottunk egy krémest, ami a pápa kedvenc édessége volt.
Idejében érkeztünk Pisarzowicze-be, ahol már ismerősként fogadtak bennünket, hiszen az iskolai kirándulások alkalmával szinte mindig ebben a panzióban szállunk meg. Hamar megérkeztek a lengyel gyerekek is, akikkel egy korábbi találkozás alkalmával baráti kapcsolatot alakítottak ki diákjaink.
Másnap délelőtt látogattunk el az Auschwitz-Birkenau múzeumba, amit két csoportban, egy magyar és egy angol nyelvű idegenvezetéssel tekintettünk meg. Délután a közeli nagyvárosba, Bielsko-Biala-ba látogattunk el, ahol úgy sétáltuk körbe a városközpontot, hogy közben megkerestük a híres lengyel rajfilmfigurák bronzszobrait, Lolka és Bolka és a Varázsceruzából a kutya szobrát. Ebben a városban van az a rajzfilmstúdió, ahol ezeket a rajzfilmeket készítették. Hazafelé megcsodáltunk egy kertészetet, ami telis-tele volt különböző színű és formájú virágzó rododendronokkal.
A harmadik nap programja volt minden gyerek álma. Zator-ban (Energyalandia) található Közép-Európa legnagyobb vidámparkja. Több hektáron, különböző méretű, sebességű, félelmetes és kevésbé félelmetes, vízbe érkező stb. hullámvasúttal és számtalan más játékkal. Mindenki találhatott magának megfelelő elfoglaltságot a nap folyamán.
Az utolsó napon Zakopane érintésével jöttünk haza. Először felmentünk kisvasúttal a Gubalowka-ra (1120m), ahonnan gyönyörű kilátást nyílt a Tátrára. Ezt követően felkerestük Waclaw Felczak sírját a közeli temetőben. Elfogyasztottunk egy finom ebédet egy helyi étteremben, a gyerekek piacoztak egy keveset, beszereztük az elmaradhatatlan lengyel sajtot, karamellát és tele élménnyel elindultunk haza.
Köszönjük Szabó Tamás és Süveges Ferenc tanár uraknak az előkészületek során nyújtott segítséget, Kovács Beáta és Lucza Vivien kísérő tanároknak a négy nap során nyújtott segítségét és nem utolsó sorban köszönjük a diákoknak azt a fegyelmezett, kulturált, intelligens viselkedést, amit a kirándulás során tanúsítottak.
Nagyné Szarka Ibolya és Rehócsin Mária
osztályfőnökök