SZTE Junior Akadémia – Együttműködés a tehetséges móriczos tanulókért
Összhangban a gimnáziumi ágazatban az emelt szintű természettudományi és matematikai képzés beindításával, a Móricz Zsigmond Református Kollégium folyamatosan keresi azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek segítségével tehetséges tanulóit pályaválasztásukban és a felsőoktatási felvételi eljárás során többletlehetőségekhez juttatja. Ilyen kapcsolódási pont az egyetemekkel való partneri együttműködés.
A Református Kollégium és a Szegedi Tudományegyetem kiváló kapcsolatrendszerének köszönhetően középiskolánk kapcsolódhatott az egyébként dél-alföldi régiók középiskolái számára kiírt SZTE Középiskolai Partneri Programba. A május 19-én aláírt együttműködési megállapodás értelmében diákjaink részt vehetnek az egyetem Junior Akadémia által szervezett tehetséggondozó programjain (pl. 100 órás egyetemi felvételi felkészítő foglalkozás, tantárgyi versenyek), ami által tanulóink jogosultak lesznek az egyetem által adható intézményi többletpontokra. Tanulócsoportjainkat szervezett formában különböző tematikus foglalkozásokkal, egyetemi bemutatókkal várják, illetve tájékoztatást nyújtanak a felsőoktatási felvételi rendszerről, és az egyetem által indított képzésekről.
Az együttműködés aláírásával egyidejűleg Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója a 10. és 11. osztályos gimnáziumi tanulók számára ismertette az Akadémia középiskolásokat célzó programjait, valamint a Természettudományi és Informatikai Kar képviseletében dr. Torma Attila, a Biológiai Intézet Ökológiai Tanszékének docense mutatta be a Kar képzéseit, középiskolásoknak szóló programjait.
Bízunk abban, hogy ez az együttműködés is jól szolgálja majd középiskolánk tehetséggondozási rendszerét, hozzásegítve a tanulókat az egyetemre való bejutásra.
Szabó Tamás