Négyfalusi középiskolások a Móriczban
A farsang időszakban tett erdélyi kiutazásunk viszonzásaként, az Arany napok rendezvénysorozathoz kapcsolódóan, tíz 9-11 évfolyamos gimnazista diákot és tanáraikat láttuk vendégül a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolából.
A számukra szervezett programok jellemzően helyi jellegűek voltak; a diákok részt vettek az általános iskola által szervezett ünnepi koncerten, beültek a 10GB osztály egyik történelem órájára, természettudományi tagozatos diákokként nagy érdeklődéssel szemlélték a Jermy Gusztáv Szertármúzeum anyagát. A diákönkormányzat tagjai sötétedés után játékos városi vetélkedőt szerveztek számukra, ahol a város nevezetes alkotásaival ismerkedhettek meg.
Kikapcsolódásként bowlingoztak a Vigadóban és lubickoltak a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben.
Bizonnyal felejthetetlen volt számukra a debreceni kirándulás, ahol a városnézés és az egyetemen tett séta mellett szabaduló szobás játékkal tették próbára ügyességüket és együttműködési készségeiket. A Körösvölgyi Állatparkban tett látványetetéssel és szakvezetéssel egybekötött látogatás során a Kárpát-medencében őshonos, ritka, nagy testű madár és emlősfajokkal ismerkedtek meg.
Nagy öröm volt számunkra, hogy három év után ismét középiskolás diákokat fogadhattunk Négyfaluból. A mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztunk egymástól.





























