Móricz Zsigmond Református Kollégium

Végleges felvételi jegyzék

Iskolánk végleges felvételi jegyzéke ide kattintva tekinthető meg. Az egyes képzésekre felvettek listája közötti váltáshoz a lap alján található navigációs sáv használható. A német nyelvi előkészítő képzésre pótfelvételt hirdetünk. Érdeklődni munkaidőben az iskola telefonszámán (06-59-520-648) lehet.

„Szép magyar beszéd” verseny – 2008

Idén április 4-6. között már 9. alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolai tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét. Az alábbiakban letölthetők a versennyel kapcsolatos dokumentumok, valamint megtekinhetők a versenyen készített fotók. A verseny részletes programja Versenyeredmények Képek a rendezvényről

XIII. Ifjú Üzletemberek Országos Találkozója, Dunaújváros

A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium három tanulója vett részt a Dunaújvárosban megrendezésre kerülő XIII. Ifjú Üzletemberek Országos Találkozóján. A gazdasági informatikusokból álló csapat az Édes Hármas Cukrászda és Kávéház Betéti Társaság nevű cégekkel nevezett be. A versenyen való részvétel feltétele volt néhány előre meghatározott feladat elkészítése,...

Az OTP Fáy András Alapítvány idén is támogatta iskolánkat

Az OTP Fáy András Alapítvány könyvtárfejlesztési akciója keretében immár második alkalommal gazdagodott intézményünk sok értékes gazdasági, pénzügyi szakkönyvvel és az idén egy hordozható számítógéppel is. Intézményünk közgazdasági szakközépiskolai oktatás mellett gazdasági szakképzéssel is foglalkozik. Közgazdasági szakközépiskolai osztályban az idei tanévben 125 fő tanul, míg informatikai szakközépiskolai osztályban tanulók száma 129....

Alapítványi bál

A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Szülői Munkaközössége a Gyermekeink Műveltségéért és A Holnap Menedzsereiért iskolai alapítványok javára 2008. május 31-én (szombat) du. 19 órai kezdettel Móriczos Kerti Mulatságot rendez (az iskola udvarán, rossz idő esetén a tornateremben), melyre tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önöket. A részletes programról...

Diákvállalkozók Országos Húsvéti Vására, 2008.

Diákvállalkozók Országos Húsvéti Vására Budapest, 2008. Március 8. Idén is megrendezésre került a már hagyományosnak mondható Országos Húsvéti Vásár Budapesten. A cégek saját kezűleg készített termékekkel, szolgáltatásokkal jelennek meg a piacon. Minden ugyanúgy működik, mint a valós vállalkozásoknál: a csapatok egy tanéven keresztül működtetnek saját maguk által kitalált ötletet. Az...

1%

Kérjük, támogassa Ön is adója 1%-ával iskolánk alapítványait! Lista az alapítványokról  Köszönjük!

Digitális taneszközök a kompetenciaalapú oktatásban konferencia

Nagy érdeklődés kísérte azt a konferenciát, melyet 2008. január 24-én rendeztek az iskolánkban. A tanácskozáson közel nyolcvan 7-10. osztályban tanító pedagógus vett részt a környék általános és középiskoláiból. A szimpóziummal az volt a szándékunk, hogy megosszuk mindazokat a tapasztalatokat a kollegákkal, melyeket a HEFOP pályázat keretében, illetve azt követően szereztünk...

Bölcs bagoly vetélkedő

Ebben az évben immár ötödik alkalommal került megrendezésre a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban a Bölcs Bagoly elnevezésű vetélkedő. A versenyt az intézmény az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára hirdeti meg a legkülönfélébb műveltségi területeken. A verseny két írásbeli fordulóból áll és az ezen legjobb eredményt...

Nyílt hét a Móriczban

Tisztelt érdeklődő 8. osztályosok! Iskolánk a 2008. január 14-18 közötti időszakban nyílt hetet szervez. Ezen a héten megtekinthetitek az iskolánkban folyó munkát, részt vehettek a Benneteket érdeklő tanórákon. Az alábbi listában megjelölt napokon, és az ott megjelölt órákon biztosítunk lehetőséget az óralátogatásokra (az első óra 7.50-kor kezdődik). A korábban jelentekezetteket...

Válassza Ön is: ECDL Select!

2007 áprilisában indult az új, még rugalmasabb ECDL Select próbaüzeme: tavasz óta már 4 kötelező és 3 szabadon választott vizsgával is megszerezhető az ECDL Select bizonyítvány. A szabadon választható modulok között szerepel a két új kedvenc, a Képszerkesztés és a Webkezdő is.   A magyar kezdeményezésre az ECDL Alapítvánnyal együttműködésben...

Diákvállalkozók Országos Karácsonyi Kiállítása és Vására

Diákvállalkozók Országos Karácsonyi Kiállítása és Vására Budapest, 2007. December 8. Idén is megrendezésre került a már hagyományosnak mondható Országos Karácsonyi Diákvállalkozói Vásár Budapesten. Ezen a rendezvényen a programban résztvevő iskolák gyakorló cégei mérik össze tudásukat. Iskolánkban a tantervbe építetten a közgazdasági szakközépiskolai osztályokban tanulók heti két órában vesznek részt a...

Beszámoló az Ifjú közgazdászok napjáról

A szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola immár ötödik alkalommal rendezte meg az Ifjú Közgazdászok Napját (2007. november 22.). Az iskolában ezen a napon nincs tanítás, hanem a közgazdasághoz és az idegenforgalomhoz kapcsolódó témát dolgoznak fel közösen. Vannak kiállítások, előadások és vetélkedők. A vetélkedőkön a saját...

Bölcs bagoly, 2007.

VERSENYFELHÍVÁS   A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium újra játékos vetélkedőt hirdet a 2007/2008-as tanévben BÖLCS BAGOLY címmel általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére.

Képek feltöltve

Befejeződött a Móricz-képgalériák feltöltése! Képek 2001-2006-ig Képek 2007. január 1-től napjainkig A fotók megtekintőek a jobb oldali sávon található Galériák csoport linkjeire kattintva is!