Kategória: testvérváros

Lengyel nap a Móriczban

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium tanárai és diákjai egy jó hangulatú Lengyel Nappal ünnepelték meg március 23-án a lengyel-magyar barátság napját.

Lengyelországban jártunk

A Móricz Zsigmond Református Kollégium középiskolás diákjai a Wacław Felcak alapítvány támogatásának köszönhetően lengyelországi utazáson vettek részt. A 9-10. évfolyamon tanuló 40 diák, és az őket kísérő pedagógusok testvérvárosunk, Wilamowice település iskoláinak vendégszeretetét élvezték.

Dwa bratanki

A magyar–lengyel testvérvárosi és testvériskolai kezdeményezések támogatására a Wacław Felczak Alapítvány 2018 októberében pályázati felhívást tett közzé „DWA BRATANKI” címmel. Iskolánk a wilamowicei testvértelepülés középiskoláival való évtizedes kapcsolatra, és a tavalyi évben záródó sikeres Erasmus program tapasztalataira és eredményeire építve nyújtotta be pályázatát, amelyet a bíráló bizottság támogatásra érdemesnek ítélt.

Lengyel, magyar – két jó barát…

„Polak, węgier dwa bratanki…” „Lengyel, magyar – két jó barát…” 2008. május 14-17. Második alkalommal láttuk vendégül lengyel testvériskolánk nevelőit és diákjait. 39 gyerek és 6 pedagógus érkezett a dél-lengyelországi Wilamowice, Dankowice és Pisarzowice városokból. A négy nap programjai között szerepelt: városi vetélkedő, madárgyűrűzés, halászat, lengyel-magyar diákolimpia, táncház, paintball, lovas-íjász...

Lengyel-Magyar két jó barát – kirándulás fotósa

Kedves lengyel kirándulók! Kíváncsiak vagyunk, hogy Ti milyen fotósok vagytok, hogy láttátok a négy nap eseményeit!? Pályázatot hirdetünk a „Lengyel-Magyar két jó barát – kirándulás fotósa” címmel. Pályázz Te is! Küldd el öt legjobb tájképedet illetve az öt legjobb partifotódat az alábbi címek egyikére: pszicho76@freemail.hu – Végh Melinda tanárnő címe,...

Testvérvárosi kapcsolatok

A jól ismert, a magyar-lengyel barátságot szimbolizáló mondóka kölcsönös megtanulásával vette kezdetét az a Kisújszállás és Wilamowice közötti diákcsere-program, melynek keretében -most először- lengyel diákok érkeztek városunkba. A hosszú előkészítő munka eredményeként elinduló program első „állomásaként” 39 tanulót (14-16 éves korosztály) és 6 kísérő pedagógust láttunk vendégül, április 24-27. között....