Kategória: pénzhét

PÉNZ7

Idén tavasszal ismét megrendeztük a PÉNZ7 programsorozatot iskolánkban, és elképesztően jó élményekkel gazdagodtak a diákok. A Kisújszállási Református Kollégium, mint a Pénziránytű Bázisiskola egyik aktív résztvevője, igazán különleges, interaktív programokat kínált a tanulóknak, hogy fejlesszék pénzügyi tudatosságukat és vállalkozói gondolkodásmódjukat.

Családi költségvetés a Pénz7 keretein belül

Mint 2015 óta minden évben, így idén márciusban is csatlakoztunk az egyre népszerűbb Pénz7-hez. Ezt a rendezvényt a Pénziránytű Alapítvány szervezi meg hazánkban, csatlakozva az Európa-szerte zajló European Money Week-hez.

Pénz7 2019

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 2021-re mérést tervez, melynek célja, hogy felmérje, értékelje, a diákok pénzügyi tájékozottságát. Emiatt kiemelten fontos az az országos rendezvény, mely 2015-ben indult, s ami csatlakozik a hasonló témájú európai, illetve nemzetközi kezdeményezésekhez. Ez pedig a PÉNZ7.

Pénzhét

Magyarország 2015-ben csatlakozott először az Európa szerte közel 30 országban egy időben zajló „European Money Week” kezdeményezéshez. A program célja, hogy segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.