Móricz Zsigmond Református Kollégium

Mikszáth Kálmán vetélkedő – az írásbeli forduló eredményei

A magyar munkaközösség 2015. októberében ismét vetélkedőt hirdetett, ezúttal Mikszáth Kálmán halálának 105. évfordulója alkalmából. A versenyre a szomszédos települések és a kisújszállási általános iskolák 7-8. osztályos diákjai nevezhettek. Az írásbeli forduló eredményei ide kattintva megtekinthetők.

Tanulóink eredményei a Benkő Gyula Komplex Tanulmányi Csapatversenyen

2015. október 16-án pénteken intézményünk, a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola három középiskolai csapata vett részt a Mezőtúron lebonyolított „Benkő Gyula Komplex Tanulmányi Csapatversenyen”. E verseny során a középiskolás csapatok, melyeknek három-három tagja között az egyik 9. évfolyamos, a másik 10. évfolyamos, míg a harmadik 11....

Egy utazás margójára

A Móricz Zsigmond Református Kollégium 14 diákja és két kísérőtanára október 11-14. között egy kedves meghívásnak tett eleget, egyben egy változatos, érdekes programsorozatnak és egy rendkívül barátias vendéglátásnak volt részese. Szlovák testvériskolánk, az egyik iglói gimnázium idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, ennek egyik eleme volt a testvériskolák küldöttségeinek találkozója. Diákjaink...

Mobil planetáriumi előadás

A csillagászati ismeretek élményszerű bemutatására iskolánk az idei évben is igénybe kívánja venni a szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület által kínált mobil planetárium szolgáltatását. Az Egyesület 50 fő befogadóképességű digitális planetáriumát iskolánk tornatermében fogjuk felállítani, ahol a 7-10. évfolyamos diákjaink ismerkednek Naprendszerünk felépítésével, az Univerzum lenyűgöző világával. Az előadások időpontjai: 1....

Újra sítábor!

2016. január 31 – február 5 között újra sítábort szervezünk! A részletekért kattints ide!

A tanévnyitó képekben

A 2015. augusztus 31-i tanévnyitó ünnepség képei megtekinthetők itt, vagy böngészhetők a galériában.

Év eleji időpontok

A javító vizsgára utasított diákok konzultációs időpontja a szaktanárokkal: 2015. augusztus 24. hétfő 11.00 Javítóvizsgák időpontja: 2015. augusztus 25. kedd, 2015. augusztus 26. szerda 9.00 Gólyatábor időpontja: 2015. augusztus 26-28. (szerda-péntek) Gólyák fogadása a Dózsa György úti Kollégium épületében 9.00-11.00 óra között. Kollégiumi beköltözés időpontja: 2015. augusztus 31. hétfő 10.00 órától,...

Kiváló feltételek – megalapozott szaktudás

A Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola a 2015/2016-os tanévben a következő szakképzéseket kínálja érettségivel rendelkező fiatalok számára nappali iskolarendszerű képzés keretében. Emelt szintű szakképzések: Logisztikai ügyintéző (OKJ 54 345 01) 2 év Informatikai rendszergazda (OKJ 54 481 04) 2 év Pénzügyi-számviteli ügyintéző (OKJ 54 344 01)...

Nyitott kapuk

A NYITOT KAPUK napokon a sportudvar használatának szabályait az alábbi képre kattintva olvashatja el.

Álláshirdetés

A Móricz Zsigmond Református Kollégium középiskolai intézményegységébe iskolatitkárt keres 2015. augusztusi kezdéssel. Feltétel: gépírástudás és az Office alkalmazások magas szintű ismerete. Jelentkezés e-mailben az alábbi e-mail címen: toth.jozsef@moriczref.hu Jelentkezési határidő: 2015. július 3. 12.00-ig. Korábbi oktatási adminisztrációban szerzett gyakorlat előnyt jelent.

Jelentkezés alapítványi ösztöndíjra

Intézményünk két alapítványán keresztül a tanév végén ismét jutalmazza legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanulóit. A támogatás elnyerésére pályázati űrlapot kell kitölteni, amit kérhetsz osztályfőnöködtől vagy az iskolatitkároktól, illetve letölthetsz az alábbi linkeken is. A pályázat megírásához segítségül megadjuk azt a szempontsort, amit figyelembe veszünk az elbíráláskor, ez lesz az alapja az...

Angliai utazási lehetőség

Gyertek velünk Angliába 2016 júliusában! Részletfizetési lehetőség! Várjuk nem Móriczosok jelentkezését is. Ha még május 30.-a előtt bejelentkezik a csoport, az utazási iroda jövőre is garantálja az idei árakat. Jelentkezés Ágotainé Áy Gabriella tanárnőnél. A részletes program ide kattintva megtekinthető.

Nagydobronyi diákok látogatása

2015. április 16-án iskolánkba látogattak a kárpátaljai Nagydobronyi Református Líceum diákjai és tanárai. A program során készült fotók ide kattintva tekinthetők meg. A fotókból készült, PC-n futtatható film ide kattintva tölthető le.

„Szép magyar beszéd” verseny – 2015

Április 10-12. között tizenhatodik alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen idén 67-en jelentek meg. A döntő két fordulója mellett gazdag kulturális és szabadidős program várta a vendégeket. Pénteken este táncházban vehettek részt a versenyző tanulók, ahol a szalmafonás...

Legügyesebb kollégium – legügyesebb kollégista országos verseny

2015. március 27.-én Kiskunfélegyházán megrendezett „Legügyesebb kollégium – legügyesebb kollégista” országos versenyen vettünk részt. A vetélkedés két részből állt: művészeti és sport feladatokat kellett megoldani. 17 kollégium vett részt ezen az országos megmérettetésen. Voltak sportiskolás diákok és művészeti iskolába járó diákok is, de tehetségek terén mi sem panaszkodhatunk. A művészet...

XIII. Amatőr kosárlabda diákolimpia eredmények

XIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® V-VI. KORCSOPORT „Zsíros Tibor Emlékverseny” ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015. TANÉV Miskolc, 2015. március 27-29. A 2014/15. tanévi versenyre meghívást kaptunk, ami a legnagyobb létszámú csapatot felvonultató megyének és ezen belül a második helyezett csapatnak szólt. Örültünk a lehetőségnek és izgalommal vártuk a csoportbeosztás megérkezését. A szomszéd várral...

Móricz DÖK vetélkedő

2015. április 1-jén a nap hagyományaihoz híven rendeztünk egy játékos, ügyességi, szellemi vetélkedőt, amiben természetesen a humoron volt a hangsúly. 4 csapat jelentkezett a versenyre. Az eredeti terv az volt, hogy 4-5 órát vetélkedünk, majd utána éjszakai filmnézés következik. A résztvevő csapatok annyira élvezték a versenyt, hogy hajnal kettőig, egy...

Ünnepi kibocsátó Istentisztelet és Dr. Kiss Kálmánné 80. születésnapi köszöntése iskolánkban

2015. április elsején került sor iskolánkban a húsvéti kibocsátó Istentiszteletre. Az ünnepség során Tóth József főigazgató az iskolaközösség nevében köszöntötte Dr. Kiss Kálmánnét, iskolánk címzetes igazgatónőjét, 80. születésnapja alkalmából. A rendezvényen készült képek megtekinthetők itt, vagy tallózhatók a galériában.

Matematika versenyek eredményei

A 2014/2015 tanévben is jól szerepeltek tanulóink a Zrínyi Ilona és a Kenguru matematika versenyeken. A gimnáziumi kategória erősebb volta miatt ott az első húszba kerülteket, míg a szakközépiskolai kategória esetén az első tízbe kerülteket soroltam fel. Az eredmények ide kattintva tekinthetők meg. Koncsek Zoltán Reál MK. Vezető

Ajánlás a „Szép magyar beszéd” versenyre érkezőknek

A verseny döntőjére hamarosan városunkba érkező diákok és felkészítő tanáraik figyelmébe ajánljuk az egyik zsűri elnökének, Wacha Imre tanár úrnak a kiejtési álszabályokról írott – és hozzánk a közzététel kérésével elküldött – sorait. Pintér István szervező tanár (Az írást ide kattintva olvashatják el.)

Második hely a megyei francia versmondó- és dalversenyen

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium és a Jászkun-Picard Magyar-Francia Baráti Társaság – a frankofónia nemzetközi ünnepe alkalmából – március 21-én idén is megrendezte hagyományos francia versmondó- és dalversenyét – ezúttal a Megyei Könyvtárban. A most is igen színvonalas vetélkedőn közel harminc produkcióval jelentek meg a diákok a megye francia nyelvet...

Versenyeredmények testnevelésből

Kézilabda: lány 6. korcsoport megyei amatőr diákolimpia 2. helyezés Bakos Alexandra Darvas Erika Fábián Anita Gál Erika Imola Herczeg Veronika Hugyecz Olga Jakoda Erzsébet Magdolna Kovács Petra Nagy Barbara Nagy Krisztina Beáta Somodi Dóra Szarka Gréta Toldi Borbála Tóth Ella

Diákolimpia eredmények

A 2015. március 22-én Budapesten megrendezett fiú torna Diákolimpia kezdő négy – szeres kategóriájában a Bögös Levente (10GA), Tóth Lajos (G10A), Szász Jonatán (11KC), Balla Richárd (11KC), Király Zoltán (11GB) és Kabai Richárd (13Log) összetételű csapatunk országos II. helyezést ért el. Eredményükhöz nekik és felkészítőjüknek K. Szabó János tanár úrnak...

Sikerek az Ábrahám Örzse Emlékversenyen

Az egyházi iskolák számára kiírt országos angol nyelvi Ábrahám Örzse Emlékversenyen igen eredményesen szerepeltek kilencedikes szakközépiskolás diákjaink. Az írásbeli fordulók után a mezőtúri döntőben 1. helyezett lett Fenyődi Anna Sophie. A 2. és harmadik helyen is Móriczosok végeztek ebben a kategóriában Szabó Nóra és Erdődi Orsolya. Mindhárom diákunk a 9KA...

Eredmények magyar nyelv és irodalomból

Diákjaink ebben a tanévben az országos versenyeken is eredményesen szerepeltek. Gönczi Sarolta G.13.C osztályos tanuló a debreceni Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány országos esszéíró pályázatán 2. helyezést ért el. A hevesi Eötvös József Református Oktatási Központ által szervezett országos anyanyelvi versenyen Vadinszki Zsófia G.10.A osztályos diákunk 1., Tóth...

Részleges napfogyatkozás

A mai délelőttön Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből viszonylag nagyfokú részleges napfogyatkozás volt látható, a napkorongnak megközelítően 60%-a volt takarásban. Iskolánk diákjai sem hagyták ki ezt a páratlan eseményt. Mivel pontosan tudták, hogy szabad szemmel soha nem szabad a Napba nézni, egyedi megoldást választottak a jelenség megörökítésére. (A képek kattintásra nagyíthatók.)