Kategória: erasmus

Erasmus fotópályázat eredményei

Az „Együtt környezetünk megóvásáért” című Erasmus+ program keretében fotó pályázat kiírására került sor, melynek célja a környezetünkben levő természeti szépségek, jó és rossz gyakorlatok bemutatása volt. Nevezhettek az Erasmus programban részt vevő iskolák tanulói, kategóriánként maximum három pályaművel.

Vadlovak

Az „Együtt környezetünk megóvásáért” című Erasmus+ pályázatnak köszönhetően lehetőségünk adódott arra, hogy a Karácsony előtti utolsó tanítási napok egyikén iskolánk diákjai megtekintsék a Vadlovak című magyar természetfilmet. A programra szinte minden osztályunk jelentkezett, ezért két telt házas vetítés során kerül bemutatásra Török Zoltán filmje.

Nemzetközi partnertalálkozó a Móriczban

Az „Együtt környezetünk megóvásáért” című Erasmus+ pályázat keretében november elején került sor az első nemzetközi partnertalálkozó megvalósítására. A találkozón a lengyel általános iskolák vezetői, és a program megvalósításában részt vevő szaktanárok vettek részt magyar kollégák mellett.

Beszámoló az ötödik Erasmus P@LS partnertalálkozóról

A Móricz Zsigmond Református Kollégium sikeres Erasmus+ „Power @pp your learning skills” című pályázata keretében sor került az 5. nemzetközi projekttalálkozóra a spanyolországi La Puebla de Cazalla városában. Iskolánkat 4 diák és 4 tanár képviselte a projekttalálkozón, amely 2018. február 25. – 2018. március 3. között zajlott.

Erasmus+ Power @pp your learning skills – Magyarországi partnertalálkozó

Iskolánk, a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium ás Általános Iskola, 2017. szeptember 24 és 30 között adott otthont a Power @pp your learning skills” című Erasmus+ pályázat 4. nemzetközi projekt találkozójának. A pályázat célja az oktatásban is használható és a tanulást segítő mobiltelefonos applikációk készítése.

Beszámoló a második Erasmus P@LS parnertalálkozóról

A Móricz Zsigmond Református Kollégium sikeres Erasmus+ „Power @pp your learning skills” című pályázata keretében sor került a II. nemzetközi projekttalálkozóra az olaszországi Tradate városában. Iskolánkat 4 diák és 2 tanár képviselte a projekttalálkozón, amely 2017. március 5-11 között zajlott.

Erasmus +

Ne hagyd ki, jelentkezz! Ha érdekelnek a természettudományok, azon belül a természet- és környezetvédelem, szeretnél utazni, távoli tájakat, idegen kultúrákat megismerni, szeretnél veled egykorú, nemzetközi csapatban dolgozni, meglevő nyelvtudásod külföldön, valós környezetben szeretnéd fejleszteni akkor ne gondolkozz sokat, jelentkezz az iskola Erasmus + csapatába. Bővebb információt az Erasmus + programról...