Móricz Zsigmond Református Kollégium

Kollégánktól búcsúzunk

Lesújtó, szomorú hír érkezett minap iskolánkba. Életének 77. évében örökre megpihent egykori kolléganőnk, sokak kedvelt magyartanára, Dr. Csont Bálintné egykori kollégiumvezető és igazgatóhelyettes, aki sajnos már csak emlékeinkben él tovább.

Magyar Diáksport Napja

Iskolánkban a Magyar Diáksport Napja alkalmából játékos ügyességi csapatversenyt rendeztünk. Az eseményen készült fotók megtekinthetők a galériában. Az eredmények:

Őszi munkák a temetőben

2022. szeptember 21-én, a délutáni órákban a 9TC osztály tanulói közösségi szolgálatot végeztek – rendbe tették az igazgatói sírokat.

Tanévnyitó ünnepség

Nagytiszteletű Szilágyi Gábor Miklós elnök-lelkész igei köszöntőjét követően Tóth József főigazgató úr megnyitotta a 2022/2023-as tanévet, amely az intézmény fennállásának 306.tanéve!

Erasmus fotópályázat eredményei

Az „Együtt környezetünk megóvásáért” című Erasmus+ program keretében fotó pályázat kiírására került sor, melynek célja a környezetünkben levő természeti szépségek, jó és rossz gyakorlatok bemutatása volt. Nevezhettek az Erasmus programban részt vevő iskolák tanulói, kategóriánként maximum három pályaművel.

Lengyelországban jártunk

Iskolánk két osztálya, a gimnáziumi 9.A és 9.B osztály sikeresen pályázott a Wacław Felczak Alapítvány által kiírt lengyelországi osztálykirándulásra.

Atlétika Diákolimpia Megyei Döntő

Április végén rendezték meg Szolnokon az Atlétika Diákolimpia Megyei Döntőjét, ahol iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek. Több első hely mellett Iskola csúcs is született és több számban értek el az Országos Döntőn való szerepléshez meghívásos szintet.

Fenntarthatóság témahét

Iskolánk idén is bekapcsolódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a köznevelésben meghirdetett fenntarthatósági témahétbe. Az április 25-én kezdődő héten, a 9TC osztály tanulóinak bevonásával, a komplex természettudomány tantárgy keretein belül tartottuk meg az idei év kiemelt témáihoz kapcsolódó órákat.

Fotó pályázat – Erasmus+ program, „Együtt környezetünk megóvásáért”

Téma: A pályázati fotókból készülő kiállítással a természeti tájat, annak élővilágát, az apró részleteket bemutató makró fotókat, illetve az ember és a természet összhangját kívánjuk bemutatni. Olyan fotókat is várunk, ami megmutatja a kontrasztot a természeti szépség és a természetpusztítás között, valamint az értő, felelősséget felvállaló ember a természet megőrzéséért,...

Digitális témahét

Iskolánk 2022-ben is csatlakozott a digitális témahét projekthez. Idén a 10GA osztály az energia témakörében készített el különböző munkákat.

„Szép magyar beszéd” verseny – 2022

Március 25–27. között immár huszonkettedik alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen 51-en vettek részt.

Lengyel nap a Móriczban

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium tanárai és diákjai egy jó hangulatú Lengyel Nappal ünnepelték meg március 23-án a lengyel-magyar barátság napját.