Jelenségalapú tanulás a Móriczban
2018. novemberében immár negyedik alkalommal került sor intézményünkben a jelenségalapú tanulás hetére. Az étterem-étkezés, a közlekedés, a sport és egészséges életmód témák után idén a zene köré csoportosult minden az őszi szünet utáni első tanítási héten. A tanóráknak legalább a felében zenével kapcsolatos tartalmak tették változatosabbá a tanulási folyamatot, így a diákok az őket körülvevő környezet jelenségein keresztül fedezhették fel azt, hogy az iskolában megszerzett tudás hasznosítható a mindennapi életben.
Minden tantárgyban megjelentek a témával kapcsolatos ismeretek, mind az általános iskolai, mind a középiskolai intézményegységben. Az elkészült segédanyagokat, feladatsorokat, prezentációkat egy adatbankban összegyűjtöttük, hogy a későbbiekben is bárki használni tudja azokat, színesebbé, érdekesebbé tehesse általuk az óráit. A teljesség igénye nélkül szeretnék néhányat kiemelni.
Magyar nyelv és irodalom órákon érdekes szövegértési feladatsorokat oldhattak meg zeneszerzőkről vagy éppen megzenésített versek alapján készült totót tölthettek ki a diákok. Történelemből érdekes tanulói prezentációk készültek a tanult korszak zenéiről, így például az 50-es, 60-as, 70-es évek külföldi zenéiről, a 60-as, 70-es évek magyar zenéiről vagy éppen a Hunyadi László operáról. Az idegen nyelv oktatásába is könnyen illeszkedett a téma, angol nyelv órákon többek között hangszerek képeit kellett a nevükkel párosítani, angol nyelvű dalokat is énekeltek a diákok, de itt is készültek tanulói prezentációk, például a latin zenéről vagy éppen a rock and rollról. Német nyelv órán Ed Sheeran, a fiatalok körében nagyon népszerű énekessel kapcsolatosan oldottak meg feladatot a diákok, vagy éppen a hangszerek német neveit tanulhatták meg.
Matematika órákra több területen születtek gyakorló feladatsorok a témához kapcsolódóan, így például síkgeometriából, térgeometriából, statisztikából. Biológia órán a 10GB osztályban csoportokban dolgoztak a tanulók, és minden csoportnak a témájához kapcsolódó elméleti anyagrészből dalt kellett írnia, mások a zenélő állatokról beszélgettek. Fizika órán egy mobil applikáció segítségével különböző frekvenciájú hangokat, majd a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt szólaltatták meg a diákok. Földrajz órán az országokat és a hozzájuk kapcsolódó zenét kellett a diákoknak összepárosítani.
Közgazdasági szakmai órákon szerzői jogdíjakkal, művészeti tevékenységek könyvelésével kapcsolatos feladatokat oldhattak meg a diákok. Informatika órákon a zene a hálózaton vagy a digitális hang és zene prezentáció megtekintése közben sok érdekes ismeretet sajátíthattak el a tanulóink.
A testnevelés órákon a leggyakrabban a zenére mozgás örömét tapasztalhatták meg a tanulók, de a zenés sportokról is megtekintettek egy rövid összefoglalót.
A diákok körében végzett kérdőíves felmérés eredménye alapján elmondhatjuk, hogy jól érezték magukat a tanulóink ezen a héten, és nagy többségük jövőre is szívesen venne részt egy ilyen jellegű héten.
Összességében egy sikeres hetet tudhatunk magunk mögött, a céloknak megfelelően zajlott a jelenségalapú tanulás.