Móricz Zsigmond Református Kollégium

Rendvédelmi bemutató

A Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola első, 2016-2017-s tanévében indított rendvédelmi tagozatának nyílt napi bemutatójára, 2016. december 3-n került sor. Többek között ezt a bemutatót is nagy számú érdeklődő kereste fel, amelyről az alábbi videót tekinthetik meg.

Miskolcon jártunk

A Móriczos 9. SZ. B. rendvédelmi osztály május 9-én ismerkedett meg a Miskolci Rendvédelmi Szakgimnáziummal. A nap folyamán megismerhették a rendőri munka szakágait, a felvételi erőnléti és elméleti követelményeit, illetve részt vehettek a hallgatók elmaradhatatlan fegyvertechnikai bemutatóján, profi szaktanári előadásokkal egybekötve. Köszönjük a miskolci kollégáknak! Szép nap volt!

Aktuális állásajánlatok

Intézményünk a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola dinamikusan bővülő tanulói létszáma miatt az alábbi állásokra vár jelentkezőket pedagógus végzettséggel

Ballagás 2017

Honlapunk galériájában már megtekinthetők a búcsúztatás, bolondballagás, valamint a ballagási ünnepség fotói.

Megyei német nyelvi verseny eredményei

Hosszú kihagyás után újra megrendezésre került a Megyei német nyelvi verseny a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében. Az írásbeli fordulóban elért eredményük alapján két tanulónkat hívták meg a szóbeli döntőre, mely Szolnokon a Varga Katalin Gimnáziumban zajlott.

Szép eredmények intézményünkben

A 2016/17-es tanévben is számos reál tantárgyakhoz kötődő versenyen mérették meg magukat a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola középiskolás diákjai.

Bacsó Nándor megyei földrajz verseny eredményei

Iskolánkból a Bacsó Nándor megyei földrajz verseny iskolai, írásbeli fordulójáról Kis Boglárka és Balla Orsolya G. 9 A osztályos tanulók jutottak tovább a megyei döntőbe. A szóbeli fordulót hagyományosan a Verseghy Ferenc Gimnáziumban tartották 2017. április 6-án.

XXV. Nagykun Diák Sportviadal

2017. április 20. napján a XXV. Nagykun Diáksportviadal megnyitását a kisújszállási református templomban tartották, az időjárásnak köszönhetően.

Dr. Kiss Kálmán (1931-2017)

Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal értesültünk róla, hogy iskolánk egykori történelem-földrajz szakos tanára, mindannyiunk szeretett Kálmán bácsija, 2017. április 7-én végleg eltávozott közülünk.

Szép magyar beszéd verseny 2017

„Szép magyar beszéd” verseny – 2017

Március 31 – április 2. között tizennyolcadik alkalommal rendezte meg iskolánk a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás korú tanulóinak „Szép magyar beszéd” versenyét, amelyen idén 68-an vettek részt. A döntő két fordulója mellett most is érdekes és élvezetes kulturális és szabad idős program várta a vendégeket.

Beszámoló a második Erasmus P@LS parnertalálkozóról

A Móricz Zsigmond Református Kollégium sikeres Erasmus+ „Power @pp your learning skills” című pályázata keretében sor került a II. nemzetközi projekttalálkozóra az olaszországi Tradate városában. Iskolánkat 4 diák és 2 tanár képviselte a projekttalálkozón, amely 2017. március 5-11 között zajlott.

Logópályázat

LOGÓ pályázat

A Móricz Diák Sport Egyesület (DSE) a 2017. április 20-22 között Kisújszálláson megrendezésre kerülő Nagykun Diák Sportviadal népszerűsítésére logó készítési pályázatot hirdet.

Bölcs Bagoly verseny – 2017

Február 10-én 6 csapat részvételével rendeztük meg az idei Bölcs Bagoly versenyt. Az első kreativitást mérő, majd a második online teszt írásbeli fordulója alapján 3 csapat a törökszentmiklósi Bethlen Gábor, míg 3 csapat pedig a fegyverneki Orczy Anna Általános Iskolából jutott a szóbeli döntőbe.

Bibliaolvasó nap

Az idei esztendő a reformáció 500. évfordulójának a jegyében telik református egyházunkban, így a mi gyülekezetünkben és intézményünkben is.

Gyász

Iskolaközösségünk tagjai megdöbbenéssel és mérhetetlen fájdalommal értesültek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborból hazatérő diákjait és pedagógusait ért kegyetlen tragédiáról. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan egy ilyen fiatal diákéleteket követelő szerencsétlenség, felfoghatatlan tanárkollégáink értelmetlen halála.

Jelenség alapú tanítási hét

Az idei tanévben második alkalommal került be az iskola munkatervébe a jelenség alapú tanulás hete. November 7 és 11 között az órák többségében a közlekedés témaköre megjelent az egyes tantárgyak tartalmában.

Nyílt nap 2016

2016. december 3-án tartottuk bemutatkozó nyílt napunkat, melyre a helyi iskolákon túl a környék pályaválasztás előtt álló nyolcadikosait is vártuk. Délelőtt kilencre megtelt a tornaterem az érdeklődőkkel, akik az iskoláról szóló általános tájékoztatót megelőzően megtekinthették a munkaközösségi kiállításokat és a diákvállalkozások kínálta termékeket is.

Jelentkezés a nyílt hétre

Iskolánk az idei tanévben is lehetőséget biztosít arra, hogy betekintést nyerj mindennapi életünkbe. A 2016. december 5-9. között megrendezett nyílt heti rendezvényünkön számos tanórára ülhetsz be és saját magad próbálhatod ki, milyen érzés a Móricz falai között tanulni.

Mobil planetáriumi meghívó és jelentkezési lap

A csillagászati ismeretek élményszerű bemutatására iskolánk az idei évben is igénybe kívánja venni a szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület által kínált mobil planetárium szolgáltatását. Az Egyesület 60 fő befogadóképességű digitális planetáriumát iskolánk tornatermében fogjuk felállítani, ahol a 7-10. évfolyamos diákjaink ismerkednek Naprendszerünk felépítésével, az Univerzum lenyűgöző világával.

Bölcs Bagoly verseny 2016/2017

VERSENYFELHÍVÁS A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola újra játékos vetélkedőt hirdet a 2016/2017-es tanévben BÖLCS BAGOLY címmel általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére.